Aston Villa FC – Juventus FC tipp & oddsok 2024.11.27
A Bajnokok Ligája 5. fordulójában izgalmas összecsapásra kerül sor, amikor az Aston Villa hazai pályán, a Villa Parkban fogadja a Juventus csapatát. A mérkőzés időpontja szerdán 21:00-kor lesz. Az Aston Villa eddig remekel a csoportkörben, hiszen 9 pontot gyűjtött össze, amivel a csoport 8. helyén áll.
A csapat három győzelmet aratott, és mindössze egy vereséget szenvedett el, mivel a gólkülönbségük +5. Ezzel szemben a Juventus 7 ponttal a 11. helyen áll, két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, gólkülönbségük +2.
Ez a meccs különösen fontos mindkét csapat számára, hiszen mindkét csapat a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú győzelmet szeretne aratni, hogy megőrizzék esélyeiket a legjobb 16 közé jutásra.
A Villa edzője, Unai Emery, aki eddig jól irányította csapatait Európában, biztosan a legjobbját akarja nyújtani hazai pályán, idén már a Bayern Münchent is sikerült legyőznie a csapatnak. A Juventus részéről Thiago Motta szeretné, ha csapata visszatérne a győzelmek útjára, a hétvégén 0-0-t játszottak a Milannal.
Hiányzók
A birminghamieknél Kamara és Ramsey combhajlító izom sérüléssel bajlódik, Konsa és Onana viszont talán bevethetőek lesznek. A Juventusnál Bremer, Cabal, Milik sérültek, a volt Aston Villa-játékos, Douglas Luiz, valamint González, McKennie és Vlahović játéka kérdéses.
BL-forma
Az angolok 1-0-s vereséget szenvedtek a Club Brugge ellen, előtte viszont legyőzték a Bolognát (2-0), a Bayern Münchent (1-0), és a Young Boyst (3-0) kapott gól nélkül. Azonban elmúlt 6 tétmeccsén nyeretlenek Emeryék, ebből 4-szer kaptak legalább két gólt.
A Juventus legyőzte a PSV Eindhovent (3-1) és az RB Leipziget (3-2), azonban otthon kikapott a Vfb Stuttgarttól (0-1), a Lille ellen pedig 1-1-et ért el. Thiago Motta csapata eddig nagyon gyenge támadójátékkal rukkol ki ebben a szezonban, bár védelme a legjobb Európában.
A jó eredmények ellenére mindkét csapat negatív várható gólkülönbséggel áll a BL-ben, a Villa -0,06/90 perc, a Juventus -0,47/90 perc. Ugyan jól kezdte mindkét csapat a BL-t, azonban mindegyiknek vannak hátra még nehéz mérkőzései, ezért nem lesz könnyű kiharcolni a továbbjutást.
Kiemelkedő játékosok
A vendégeknél hiányozni fog Vlahović, aki már 3 gólt szerzett az idei kiírásban. Rajta kívül senki sem lőtt egynél több gólt. Mivel xG-ben (11-est leszámítva) González és Vlahović vezetnek, méghozzá McKennie előtt, lehet, hogy a legveszélyesebb játékosai nélkül lép majd pályára a Juventus. Ez sokat sejtetőnek bizonyul Motta taktikáját illetően.
A szerb hiányában Kenan Yildizre eshet a felelősség, aki a második legtöbb lövéssel és holtversenyben a legtöbb tizenhatoson belülre adott passzokkal rendelkezik, a török szélső nagyon veszélyes a kapura.
Kapuban DiGregorio -0,7 góltól védte meg csapatát az idei sorozatban egy átlagos kapushoz képest (ennyivel kapott többet a kelleténél).
A hazaiaknál Jhon Durán kezdte jól a szezont, már 2 gólja van, azonban az utóbbi meccseken nem talált a kapuba. Az xG ragsort vezető Jacob Ramsey (0,61/90 perc) lehet kihagyja a mérkőzést, a csapat első számú támadója, Ollie Watkins 0,33-al követő őt a második helyen.
Lövések tekintetében Durán és Morgan Rogers vezetnek 9-el, őket McGinn és Watkins követi hat lövéssel. Kulcspasszokban és tizenhatoson belülre adott passzokban szintén vezet Rogers (9 és 7), ami mutatja, hogy mennyit fejlődött az angol játékos játéka.
A kapuban Emiliano Martínez kiválóan véd, már 2,2 góltól védte meg csapatát az idei sorozatban egy átlagos kapushoz képest.
Potenciális kezdőcsapatok
Aston Villa: Martínez-Konsa, Carlos, Torres, Digne-Onana, Tielemans-Bailey, Rogers, McGinn-Watkins
Juventus: Di Gregorio-Savona, Gatti, Kalulu, Cambiaso-Fagioli, Thuram-Conceição, Koopmeiners, Yildiz-Weah
Aston Villa-Juventus tippek, szorzók
Véleményünk szerint ez is kevés gólos mérkőzés lesz, ahogyan azt megszokhattuk a Juve idei összecsapásain. Csupán 7 meccsen esett 2,5-nél több gól a 17 meccsből.
Emery csapatai szintén inkább védekezni és kontrázni szoktak Európában, ezért nem valószínű, hogy a támadófutball fog dominálni a mérkőzésen, ezért szerintünk a 2,5 gól alá és akár a döntetlen eredmény is sikeresnek minősülhet.
Aston Villa-Juventus BL tippek | |
---|---|
Végeredmény: Döntetlen | 3,34 |
Pontos eredmény: 0-0 | 8,10 |
Pontos eredmény: 1-1 | 6,00 |
Gólok száma: 2,5 alatt | 1,73 |
Ne felejtsd el meglátogatni a „mai foci tippek” oldalunkat, ha további információkra és tippekre van szükséged a közelgő mérkőzésekkel kapcsolatban. A BL fogadásokhoz már nem elérhető az Unibet. A 22bet vélemények szerint jó bukmékernek minősül, ezért érdemes a 22bet bónuszát felhasználni a regisztrációt követően.
Tippjeink
Teljesítmény
Aston Villa teljesítménye az utóbbi 4 hazai meccsen
Juventus teljesítménye az utóbbi 6 idegenbeli meccsen
Jelenlegi állás
HELY. | CSAPAT | P | M | Gy | D | V | G | KG | GK |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1
1
|
Liverpool FC
|
15 | 5 | 5 | 0 | 0 | 12 | 1 | 11 |
5
2
|
Inter Milano
|
13 | 5 | 4 | 1 | 0 | 7 | 0 | 7 |
6
3
|
FC Barcelona
|
12 | 5 | 4 | 0 | 1 | 18 | 5 | 13 |
7
4
|
Borussia Dortmund
|
12 | 5 | 4 | 0 | 1 | 16 | 6 | 10 |
9
5
|
Atalanta BC
|
11 | 5 | 3 | 2 | 0 | 11 | 1 | 10 |
13
6
|
Bayer Leverkusen
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 11 | 5 | 6 |
12
7
|
Arsenal FC
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 8 | 2 | 6 |
3
8
|
AS Monaco FC
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 12 | 7 | 5 |
8
9
|
Aston Villa FC
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 6 | 1 | 5 |
2
10
|
Sporting Clube de Portugal
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 | 7 | 3 |
4
11
|
Stade Brestois 29
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 9 | 6 | 3 |
14
12
|
Lille OSC
|
10 | 5 | 3 | 1 | 1 | 7 | 5 | 2 |
17
13
|
Bayern Munich
|
9 | 5 | 3 | 0 | 2 | 12 | 7 | 5 |
19
14
|
SL Benfica
|
9 | 5 | 3 | 0 | 2 | 10 | 7 | 3 |
23
15
|
Atlético de Madrid
|
9 | 5 | 3 | 0 | 2 | 11 | 9 | 2 |
20
16
|
AC Milan
|
9 | 5 | 3 | 0 | 2 | 10 | 8 | 2 |
10
17
|
Manchester City
|
8 | 5 | 2 | 2 | 1 | 13 | 7 | 6 |
24
18
|
PSV Eindhoven
|
8 | 5 | 2 | 2 | 1 | 10 | 7 | 3 |
11
19
|
Juventus FC
|
8 | 5 | 2 | 2 | 1 | 7 | 5 | 2 |
15
20
|
Celtic Glasgow
|
8 | 5 | 2 | 2 | 1 | 10 | 10 | 0 |
21
21
|
Feyenoord Rotterdam
|
7 | 5 | 2 | 1 | 2 | 10 | 13 | -3 |
22
22
|
Club Brugge
|
7 | 5 | 2 | 1 | 2 | 4 | 7 | -3 |
16
23
|
Dinamo Zagreb
|
7 | 5 | 2 | 1 | 2 | 10 | 15 | -5 |
18
24
|
Real Madrid CF
|
6 | 5 | 2 | 0 | 3 | 9 | 9 | 0 |
25
25
|
Paris Saint-Germain FC
|
4 | 5 | 1 | 1 | 3 | 3 | 6 | -3 |
28
26
|
Schachtar Donezk
|
4 | 5 | 1 | 1 | 3 | 4 | 8 | -4 |
27
27
|
VfB Stuttgart
|
4 | 5 | 1 | 1 | 3 | 4 | 11 | -7 |
26
28
|
Sparta Prag
|
4 | 5 | 1 | 1 | 3 | 5 | 14 | -9 |
33
29
|
SK Sturm Graz
|
3 | 5 | 1 | 0 | 4 | 2 | 6 | -4 |
29
30
|
Girona FC
|
3 | 5 | 1 | 0 | 4 | 4 | 9 | -5 |
35
31
|
FK Crvena zvezda
|
3 | 5 | 1 | 0 | 4 | 9 | 17 | -8 |
30
32
|
Red Bull Salzburg FC
|
3 | 5 | 1 | 0 | 4 | 3 | 15 | -12 |
31
33
|
Bologna FC 1909
|
1 | 5 | 0 | 1 | 4 | 1 | 7 | -6 |
32
34
|
RasenBallsport Leipzig
|
0 | 5 | 0 | 0 | 5 | 4 | 10 | -6 |
36
35
|
Slovan Bratislava
|
0 | 5 | 0 | 0 | 5 | 4 | 18 | -14 |
34
36
|
BSC Young Boys
|
0 | 5 | 0 | 0 | 5 | 2 | 17 | -15 |
- Következő forduló
- Rájátszás